Köszöntések, megemlékezések
In Memoriam Dr. Zsembery Sándor (1922-2005) 2005
1922.
június 18-án Győrszentivánon
született.
1942-ben a Bácsalmási Mezőgazdasági
Középiskolában
érettségizett majd egy
év kihagyás után, 1943
őszén
beíratkozott a Keszthelyi Mezőgazdasági
Főiskolára. 1944 októberében
tényleges
katonai szolgálatra behívták
Nagykanizsára,
majd Érsekújvárra,
Szlovákiába,
Lengyelországba végül
Németországba
küldték az ezredével, ahol orosz-angol
hadifogságba került. 1946 decemberében
jött
haza.Diplomáját 1952-ben szerezte meg a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karán. Tanulmányai befejezése után a Cukoripari Igazgatóság hatáskörében dolgozott növényvédelmi felügyelőként 1964-ig. Feladatkörébe tartozott a cukorrépa kártevők elleni védekezési módok kipróbálása, nagyüzemi bevezetése, a védekezések megszervezése és ellenőrzése az egész ország területén. 1952-től folyamatosan részt vett a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Növényvédelemtani Tanszékének oktatói munkájában. 1963-ban megszerezte a Mezőgazdaságtudományok Doktora címet. 1964. október 1-jén nevezték ki egyetemi adjunktusnak a GATE Növényvédelemtani Tanszékére. A cukorrépa kártevőit, gradológiai-ökológiai kérdéseit, a cukorrépa komplex, kombinált, gazdaságos és környezetkímélő növényvédelmének lehetőségeit kutatta eredményesen. Hivatalból is foglalkozott a cukorrépa kórokozóival és gyomszabályozási kérdéseivel. Évi rendszerességgel
elkészítette
a
cukorrépa
kártevők előrejelzését, kidolgozta az
ipari
cukorrépatermesztés, ill. a cukorrépa
magtermesztés/vetőmagelőállítás
növényvédelmi
technológiáját,
mindezt többéves kis és
nagyparcellás
peszticides laboratóriumi és nagyüzemi
kísérletekre alapozva. Kutató
munkája
elismeréseként 1970-ben
„Kiváló
feltaláló” aranyfokozatot kapott,
ugyanis új
módszert dolgozott ki a cukorrépa vetőmag
előkészítésével,
kezelésével
drazsírozásával kapcsolatban, melyet a
60-as
években szabadalmaztatott. 1971-ben FAO
ösztöndíjjal Angliába utazott,
ahol a
cukorrépa kártevők elleni
védekezést
tanulmányozta. 1974-1975-ben egy év időtartamra
TESCO-szerződéssel Irakba kapott
kiküldetést, ahol a
répa-levéltetű és ennek
vírusátvivő
szerepe témában
szakértőként dolgozott.
Munkaviszonya 1986. december 31-én,
nyugállományba
vonulásakor szűnt meg hivatalosan. Családja
iránti
rajongó szeretete mellett lételeme volt a
hivatás,
a tudás továbbadása a fiataloknak.
Nappali
és szakmérnök hallgatók
ezrei,
generációi nevelkedtek ki mellette az
elmúlt
évtizedek alatt. Nem lehet Magyarországon,
és
Európa számos országában
úgy
beszélni a cukorrépa kártevőiről, hogy
ne
kerülne szóba Zsembery tanár
úr neve.A DR. ZSEMBERY S. – DR. PATAKI E.: A cukorrépa kártevői c. munka 2000-ben megjelent az INDA Kiadónál, a cukoripar munkatársainak közreműködésével, támogatásával, 63 színes rajzzal, melyeket Pataki Ervin készített.
Nyugdíjas évei alatt is rendszeresen vállalt oktatási feladatokat a Növényvédelemtani tanszéken. Évről évre fordultak hozzá hallgatók segítségért elsősorban cukorrépa témában és mindig örömmel vállalt diplomamunka témavezetést is, legutóbb 2005 szeptember 26-ig.
Dr. Zsembery Sándor elismert szakember, tanító és nagyszerű munkatárs volt, barátai, ismerősei példaképként tisztelték és szerették. Emléke velünk marad.
írta: Tóth Ferenc
forrás: Rovarász Híradó 4. 2006

