Xantus János (1825-1894)

Először kiscserkész koromban találkoztam a nevével. Herman Ottó mesélte el az átélt kalandját egy újságcikkben “Kaland az amerikai őserdőben” címmel. Ebben elbeszéli, hogyan kereste fel Amerikában barátját, Xantus Jánost, ezt a furcsa nevű magyar kutatót. Ezt a nevet azután soha sem felejtettem el. Akkor még nem tudtam, hogy a szeretett indián regényekben, ugyan más néven, de ismét találkozhattam vele. Karl May, vagy ahogyan mi ismertük magyarul May Károly, a Winnetou regényeiben az apacs törzsfőnök barátjaként jelenik meg Old Shatterhand néven. A regényíró Xantusról mintázta a regényhősét, akivel amerikai útja során személyesen is találkozott. Ki volt ez a kalandos életű magyar.
    Xantus János görög eredetű család tagjaként Csokonyán született 1825-ben. Apja Ignác, a Széchenyi család jogtanácsosa volt. János az iskoláit Győrben végezte, Pesten ügyvédi vizsgát tett. Nemes ifjúként a vármegye aljegyzője lett. Egy év múlva, 1848 őszén futótűzként terjedt a hír: a haza veszélyben van, a rácok élén Jellasich elindult Pestre megdönteni a magyar kormányt. A 23 éves János búcsút mondotta jogászságnak, tüzérként Pákozdnál harcol, majd a 46. Honvédzászlóaljnál gyalogos főhadnagyként szolgál. 1849-ben osztrák fogságba esik, majd besorozzák közlegényként az osztrák hadseregbe. Innen anyja közbenjárására megszabadul, majd több magyar menekülttel együtt Drezdában él. Egy alkalommal, valamilyen megbízással Prágába megy, ahol újra elfogják. Az őrzésével megbízott osztrák altiszttől, barátai segítségével megszökik, rögtön újra Drezdába, majd Londonba megy. Mivel a nyelvet nem tudta jól, 1851-ben áthajózott Amerikába. Ott nem kérdezték, hogy mit tanult, hanem azt, hogy mit tud. Minden munkának becsülete volt. János volt könyvkereskedő, boltossegéd, gyógyszerész, vasúthivatali tervrajzoló, újságkihordó, matróz, zongoratanító, görög, spanyol és latín nyelvek professzora, de volt napszámos is.
    Ezidőtájt kezdődtek a nagy vasútépítkezések, amelyek célja a nyugati és keleti part vasúti összeköttetésének létrehozása. Xantus itt kapott munkát, mint terepfelmérő. A rajzolói munka mellett a természet titkait kémleli. Beutazza Texas egyes vidékeit, érintkezésbe kerül több indián törzzsel, az egyik törzs testvérükké fogadja. 1854-ben a magyar emigránsok alapította Új-Budán telepedik le, földbirtokot vett itt. Mint arról egy kéziratban maradt beszámolójából tudjuk, itt találkozik először a nyugatra vándorló mormonokkal, akikről ő számol be először a magyaroknak. 1855-ben elhagyja Új-Budát, és főldmérőként a Canadian-River környékét járja be. A térképezés mellett már szorgalmasan gyűjt a Smithsonian Intézet számára. Ez 26 láda anyagot jelent. Még ebben az évben belép az amerikai hadseregbe. Itt egyszerű katonából a szolgálat alatt altiszti rangig vitte. Katonaként a Kansas City-től Nyugatra fekvő, határmenti Fort Rileybe vezénylik. Itt ismerkedik meg az ezred orvosával, Dr. Hammondd-dal, aki szintén lelkes természetbúvár és Jánost maga mellé veszi. Ennek eredményeképpen tömegével küldik a legkülönbözőbb állattani, kőzettani stb. gyűjtött anyagot a washingtoni Smithsonian Intézetbe. Elsőként a Philadelphiai Természettudományos Akadémia választja tagjai közé. Elismert kutatóként egy éves katonai szolgálat után leszerelik. Megbízzák a Kaliforniai félszigeten a Csendes-óceáni Szent Lukács foknál létesítendő tengerkutató állomás felállításával és vezetésével. Időközben a Magyar Nemzeti Múzeumnak is küld preparátumokat, madár és rovartani gyűjtéseket, leveleiben ismerteti az akkori amerikai viszonyokat és kaliforniai utazásait. 1859-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé választja. Az eddig végzett gyűjtései eredményeképpen 26 madárfajt neveznek el róla.
    A politikai helyzet enyhülése következtében 1861-ben tér vissza először Magyarországra, és megtartja akadémiai székfoglalóját. Itthon nagy lelkesedéssel fogadták a híres férfiút, aki idehaza sem tétlenkedett. Beszélt, felolvasott, írt, tanácskozott. Egy állatkert létesítését is javasolta. Mivel itthon nem kapott állást, 1862-ben visszament Amerikába. Az Egyesült Államok kormánya ekkor kinevezte mexikói konzullá. Manzanilloban volt a székhelye, aminek környékén folytatja természettudományos kutatásait. Azonban a vidéken zavargások törnek ki, ezért elhagyja állomáshelyét és beutazza Kubát, Perut, Boliviát, majd másodszor is elindul hazafelé 1864-ben.. Útközben tanulmányozza a belga és holland állatkerteket. A Nemzeti Múzeumnak küldött amerikai anyagról Frivaldszky János a múzeum őre (igazgatója) a következőket írja:“Páratlan tevékenysége által 72 emlős, 1276 madár, 294 madártojás, 105 madárfészek, 116 hüllő, 3783 csiga és kagyló, 24 sugárállat, 28 habarc, 1680 példány rovar és számos becses könyv jutott nemzeti intézményünknek….Xantus János küldeménye nemzeti intézetünkre nézve kétszeres nyereménynek tekinthető: mert nemcsak hogy sok fajjal gazdagítá gyűjteményeinket, de egyszersmind azoknak rendszerbeli rokonságát s e szerinti összeállítását tetemesen elősegíté”
    Hazatérte után megszervezte a budapesti Állatkertet, amely 1866-ban megnyílt és annak első igazgatója lett. 1867-ben megtörtént a kiegyezés, a király megkoronázása. A kibékülés első jeleként az Osztrák-Magyar Monarchia két nagy hadihajót küldött a keletázsiai vizekre, hogy kereskedelmi összeköttetéseket létesítsenek, mindkét ország múzeumai számára növény-, állat- és néprajzi tárgyakat gyűjtsenek. A nagyeszű és európai műveltségű vallás- és közoktatásügyi miniszter Eötvös József, aki nem csak  regényeket és verseket írt, hanem minden tudományos kérdés iránt is érdeklődött, Xantus Jánost küldte ki erre az útra. Bár az ország szegény volt Eötvös azzal bocsátotta útra Xantust, hogy “ha több pénz kell, írjon jókor előre és mindíg lesz, amennyi kell ilyen célra.”
    Xantus 1868 szilveszterén indult Bécsből útra, Triesztben hajóra szállva Aden érintésével, 1869 január végén érkezett Ceylon szigetére. A sziget egész nyugati részét bebarangolva február közepéig hatalmas anyagot gyűjtött. Innen Szingapurba hajózott, majd Bangkokban csatlakozott az osztrák-magyar expedícióhoz. Májustól érintették Indokínát, Hongkongot, Sanghait és Japánt. Az osztrák és magyar tisztek között gyakori volt a torzsalkodás. Amikor az osztrák vezető a közös expedíció anyagát a bécsi múzeumoknak és állatkerteknek szánta, Xantus ezt nem engedte, és elvált az expedíciótól 1869 októberében. Útjának állomásai: Yokahama, Formosa, Hongkong, Macao, Fülöp-szigetek végül Szingapur.
Innen idul az egyik legfontosabb felfedező- és gyűjtőútjára, Borneo szigetére. Erről az útról a Földrajzi Közleményekben számol be “Borneo szigetén 1870-ben tett utazásomról” címmel. A veszélyes utazás során érintkezésbe került a sziget őslakóival, a dajak fejvadászokkal, akikkel együtt is lakott. Közben feltérképezte Batanglapur folyó vidékét és négy nagy kutatóútat tett a szigeten, sok olyan helyen, ahol fehér ember még nem járt. Szeptemberben érkezett vissza Jávára, majd elindult hazafelé Magyarországra.
    Az egész út 38 000 forintba került az államnak, de amit Xantus János hazahozott, annak értéke sokszorosa ennek. Hozott: 171 emlősállatot, 56 csontvázat, 771 madárbőrt, 220 madárfészket és tojást, 1362 kígyót, gyíkot és teknőst, 4524 halat, 63748 rovart, 17 rovarfészket, 3868 rákot, 4100 pókot, 15 500 lágytestű állatot, 300 korallt, 413 sugárállatot, 65 000 növényt, 428 ásványt, 976 érmet és pénzt, 500 kéziratot és 690 néprajzi tárgyat.
    Hazatérte után 1872-ben a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának őrévé nevezik ki. Az osztály anyaga az ő gyűjteményéből áll és alapja lesz a Néprajzi Múzeumnak. Borneoi néprajzi anyaga akkoriban egyedüli volt Európában.
    Sajnos az általa gyűjtött természettudományi anyag csak részben vészelte át az elmúlt 140 évet. Az 1956-os forradalom alatt a Természettudományi Múzeum Baross-utcai épülete belövést kapott és kigyulladt. Az épület keleti szárnyában tomboló tűzvészben, amit az alkoholos preparátumok égése még csak fokozott, odaveszett a hal, kétéltű, hüllő madár és puhatestű gyűjtemény, valamint számos rovargyűjtemény teljesen vagy részben. De azért, ha valaki megtekinti a Múzeum bogár vagy szipókásrovar gyűjteményét, az orientális részben megtalálhatja Xantus János gazdag és csodálatos anyagát. Xantus János nem volt tudós, noha sokat tudott és sokat dolgozott a tudomány érdekében. Mégis a magyar tudomány nagyjai között a helye, mert a megjelent 86 értekezésen és a rengeteg álala gyűjtött tudományos anyagon túlmenően, helyesen tudta felismerni az akkori művelt világ tudományos érdekeit és ezeknek az érdekeknek hazai földön való megteremtéséért mindent elkövetett. Azt akarta, hogy a magyar is érjen és tudjon annyit, mint a világ bármely más népe. A múzeumok gyűjteményei az ő igazi nagyságának örök emlékkövei.
    1894-ben hunyta le szemeit. Sírja a kerepesi temetőben, a nemzet nagy fia, Deák Ferencnek a mauzóleumával szemben van. Végül hadd zárjam Xantus János gondolatával ezt a biografiát:
“a magyar számára csak egy hely van a földtekén: Hazája ! mely volna bár szegény, noha nem nagy, nem híres és nem csodás, mégis legvonzóbb vándor fiai előtt; s bármerre kóboroljunk is e széles világ hátán, bármily jól folyjon dolgunk, csak egy hang cseng  füleinken át: a haza.”

írta: Rozner István

forrás: Rovarász Híradó 39. 2005